Hát itt tartunk. Na nem az álmatlanság, hanem a beszéd tekintetében. Dávidka csuda aranyosakat mond - amik persze inkább az adott helyzetben mókásak - egész nap be nem áll a szája, és ha úgy veszi észre, hogy éppen másra figyelek, kis praclijával az arcomat maga felé fordítja, így nyomatékosítva a tizenhatodik "Mama, szijjej!" felszólítást.
Egy rövid jelenetet muszáj leírnom: vacsorázik a család, megy a híradó. Dávidka kedvence, Szántó Dávid, aki csak szimplán Dádzsi bácsi, és úgy hallotta, hogy ő mondja a sport híreket. Amikor végül nem ő jelenik meg, Dávidka sóhajt egy nagyot és közli "Jaaj, aszittem Dádzsi bácsi. Süsü vajok." Hát ilyenek...
A nyár eltelt, idén végül nem nyaraltunk külföldön, de nem is baj. Szuper volt a Balatonon, Dávidka imádta, boldogan, ellazultan pancsizott az úszógumijában. Először a Club Aligában szálltunk meg, a szállás minőségét feledtette a szuper tiszta strand, a park és végül nagyon pozitív élményekkel távoztunk. Nem így a balatonlellei Napfény hotelből egy hónappal később, ahol inkább le is mondtunk egy éjszakát és amitől ezúton is óva intek mindenkit.
Az augusztus 9-re tervezett bárányhímlő elleni oltás nagyon komoly fordulópont volt az életünkben - legalábbis nekem. Egy hónappal korábban kaptuk ezt az időpontot, így volt időm parázni, a korábbi tapasztalatokra építve, hogy mi lesz, ha Dávidkát megszúrja a doktor néni. Jó előre elkezdtünk mesélni neki oltásosat, Tamás (Dávidka mesebeli alteregója) folyton oltást kapott az esti mesében. Mindig előre elmondta neki a mamája, hogy picit ugyan fáj majd a szúrás, de nagyon rövid ideig, és utána hatalmas vaníliafagyit kap majd a kisfia. Aztán, ahogy közeledett a nagy nap, én is elmondtam neki részletesen, hogy mi fog történni, miért történik és hogy ott leszünk vele. Meg azt is, hogy ha egy picit sír, az nem baj, csak ne sírjon nagyon. De ő azt mondta, hogy érti, és picit se fog sírni. És láss csodát. Dávidka egyetlen hang nélkül tűrte a szurit. Aggódott ugyan, de azt gondolom, hogy elég távol voltunk a sírástól, a doktornő pedig úgy megkönnyebbült, hogy papával fagyizás közben már ezen röhögtünk...
Szeptember 16-án pedig óvodás lesz a Dávidka. Egyelőre 1-2 órával kezdjük, aztán fokozatosan tervezzük emelni a napi "dózist"... De a lényeg, az oviszsák már megvan. Andika volt... Hát nem elképesztően édes?
Szerencsére egyelőre kézben tartható a dolog, és az már a Dávidka is tudja, hogyha átlép egy határt (pl amikor tegnap földhöz vágta a paradicsomos bébiételt) akkor aztán nagyon mérges a papa/mama és akkor jobb, ha azonnal bocsánatot kér. Nyújtja a kis kezét, hogy megsimogasson, hát nem lehet rá haragudni. Akinek persze nem rosszalkodik, az Timi: neki szó nélkül lerakja a cumikat a babakocsiba, sétál szépen kézenfogva az utcán, eszik szépen ebédet... Már alig várja őt hétfőnként...
Kisfiunk Dávidka már két éves és egy hónapos. Születésnapját szűk körben, itthon töltöttük, a rokonság pedig a nagy nap környékén folyamatosan járult Dávidkához, és ontották az ajándékokat. Minket ő azzal ajándékozott meg, hogy a "Hány éves vagy?" kérdésre ügyesen megmutatja mindkét kezecskéjével, hogy kettő. A hogy hívnak kérdésre pedig szépen artikuláltan mondja, hogy Dá-di.
Szuper jó hétvégét töltöttünk két hete Balatonon Kikkóval, Dávidka is nagyon élvezte az uszodát, a Balatont, de legfőképpen a homokos partot, ahol egy fél délelőttöt nagy egyetértésben homokoztak Kikkóval. Papa és Mama is jót pihentek, a nyár hátralevő részében pedig Sukoróra látogatunk majd még mielőtt beindul az őszi pörgés.
A játszóbölcsi sajnos bezárt, végleg, úgyhogy oda nem, viszont a szeptembertől talán esedékes "rendes" bölcsibe járunk néha, elő-beszoktatásra. Az első alkalom elég rosszul sült el, de a rossz élmény nem okozott törést Dávidkának, továbbra is lelkesen mutogat, ha a bölcsinél babakocsizunk, hogy akkor most azonnal menjünk be. Cseppet sem vagyok meggyőzve egyébként arról, hogy jó lesz nekünk ez a bölcsi dolog, de még van rá egy kis időnk, hogy döntsünk.
Ami nagyon nagy előrelépés, hogy mindent meg lehet vele beszélni, gyakorlatilag mindent megért és így azért könnyebb együttműködésre bírni mind otthon, mind pedig lent az utcán vagy a játszótéren, ahol mostanában, a jó időre való tekintettel naponta legalább kétszer előfordulunk.
zte magát.
A meteorológiai tavasz közeledtével megérkezett a hóesés, igen jelentős mennyiségű esett az elmúlt hetekben. Bár az első hóesés baromira nem tetszett Dávidkának, mert hát végülis tényleg mi a poén abban, hogy hideg és ráesik az arcomra, mikor már leesett, akkor szívesen totyogott benne.
Mozdulatokat, gesztusokat, mimikát, hülyéskedést, csak a beszédet nem. Kitartóan edézik, és továbbra is egyértelmű, hogy ede minden és mindenki, személy, tárgy, akár egy egész mondat. Edén kívül azért mégis van pár kitüntetett ember, akit hajlandó nevén szólítani: az egyik a-pa, a másik Hanna - egy kedves bölcsistárs. Az utóbbi napokban pedig kínai hangzású szavakkal bővítette szókincsét; az egyik ilyen szó a véghangsúlyos "ZIA", amit általában a földön talált szösz, hajszál vagy bármilyen szemét meglelésekor szokott felháborodottan ismételgetni. Majd felszedi és elindul vele a szemeteshez. Na igen, a szemetes, a kuka, amit bárhol, bármikor felismer és exklamál, ma már valami "AKA" hangzásút mondott rá.
Eléggé fél a gyerekektől - amit megértek, mert egyes gyerekek olyan elképesztően agresszívek és mint egy buldózer, tarolnak végig a játszószobákon. De azért vannak helyes babák meg helyes mamák is, egyikük találn vállalja majd Dávidka bébiszittelését, ha visszamegyek dolgozni.
ünneprontó hozzáállás, tudom, de egyelőre a Dávidka csak annyit érez ebből az egészből, hogy felborult a napirendje, nem úgy vannak a dolgok, ahogy szoktak lenni... Vagy lehet, hogy ez is az én pesszimizmusom és az általános vígadozástól való viszolygásom, ami átragad a babára... Nemtudom. 
A Karácsonyi ünnepek sajnos egy fosós-hányós vírus keretében teltek, Dávidka öt napig szinte semmit sem evett, napi két deci tápszerrel üzemelt, nem is értem, hogyan. Juliskáék is hazajöttek, náluk pont fordított a probléma: a Molli olyan nagy kedvvel eszik mindent és mindig, hogy aggódnak a kerek pocija miatt. A Dávidkának csak a haja nő rendületlenül, a súlya szinte semmit sem gyarapszik. A két baba viszont édesen játszott együtt, Molli kedvesen odaadta játékait Dávidkának, aki persze néha kicsit gyámoltalanka volt, de aztán feltalálta magát.
A Szilvesztertől nagyon féltünk, de Dávidkát jobban zavarja az aktuális fogzása, mint a durrogtatás, úgyhogy miután óránként felébredt és keserves sírás után lilázásba kezdett, éjfél előtt nem sokkal beküldtem neki egy noraminophenazoni kúpot, amivel szépen aludt reggel hatig.
, aztán ügyesen visszahuppan a popsijára. Lemászik ügyesen az ágyról (még egy kis segítség azért kell neki), és körbeteker mindenhol a lakásban. Felmászik a pihenőszékébe is, és legnagyobb megrökönyödésünkre ott is feláll, de aztán kis habozás és nyüszítés után már ügyesen egyedül lemászott róla. És hát ugye egész álló nap pakol. Bár hozzá kell tegyem, hogy a játékaival is tündérien játszik (épp ma mondtam Papatutunak, hogy amellett, hogy nem osztottak nekünk egy könnyen kezelhető gyereket, azért annak örülhetünk, hogy viszonylag hosszú ideig (néha akár fél óráig) eljátszik egyedül), de ha azokat megunja, akkor jön a TV szekrény, a video, a HIFI és a dvd lejátszó gombjai, az újságok szerteszéjjel dobálása, a konyha szétpakolása és végül a kedvenc tevékenysége: a szennyesvödör felborítása után az abban található ruhákkal a föld csuszpitolása. Dehát ezekért én nem haragszom egy cseppet sem, és mindig mindig csak azt mondom Papatutunak, hogy csak a lilázás ne lenne, egy árva panaszom se lenne a Tutukára.
és megpróbálkozott a motorozással is, bár leginkább csak ha én tolom. Sajnos az időjárás meglehetősen visszavetette a játszótérlátogatási lehetőségeinket, úgyhogy attól tartok, már csak tavasszal fog megtanulni motorozni, dehát reméljük, azért még nem marad le semmiről...
