Ha hiszitek ha nem is, a Dávidka szobatiszta lett. Egyik napról a másikra. Magától. Na jó, már egy ideje bilizgetünk, hurcolásszuk a bilit ide-oda, de őszintén szólva mindig akkor csurizott be a lelkem amikor épp nem volt kéznél a bili, szóval nem volt ez egy optimális megoldás. Hanem egyszer csak eszembe jutott, hogy kipróbáljuk az unokatesó, Levente által már jól bejáratott, letesztelt, anyóséktól kapott wc-szűkítőt. "Dádika, nem akarsz a
wc-be pisilni mint a mama meg a papa?" - szólt a kérdés. Kisfiam lelkesen bólogatott, így hát nosza, ledobtuk a gatyáját, felült a wc-re és mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lett volna, belepisilt, SŐT azonnal bele is kakált a wcbe. Ez volt múlt hét szerdán és azóta (alváson és sétán kívül) pelus nélkül vagyunk, kérem szépen, és Dádika gyönyörűen szól, ha pisilni kell, kakálni kell, stb. Nagyon büszkék vagyunk a kisfiunkra és bár nála általában nehezebben mennek a dolgok mint az átlag, most már bátran kimondhatjuk, hogy a szobatisztává válás (ahogy a bölcs Vekerdy is megmondja) gyakorlatilag automatikusan, az arra való megéréssel párhuzamosan megtörtént.
Azt gondolom, hogy ennek a bizony nagy lépésnek köszönhető az is, hogy az elmúlt másfél hétben egyébként is ugrásszerű volt Dávidka fejlődése. Egyrészt összerak mostmár szavakat (amik részben még babaszavak, de mi azért értjük :) ). Mozgását tekintve is borzasztó nagyot ugrott előre: ő nem volt ez a veszettül rohangálós, motorozós gyerek, de az elmúlt héten, mintha kicserélték volna, mintha folyamatos kilométerhiánya lenne, akár a reggei ébredés után már 2-3 perccel ezerrel teker a lakásban, lent az utcán pedig a szelíd motorosokat meghazudtoló szélvészként cikázik a Csobánka-téren a járókelők között. Harmadrészt a kis 84 centis személyisége az, ami nagyon komolyan fejlődött az utóbbi hetekben, gondolok itt az elsősorban az akaraterejére és az én-tudatára. Nincs is ezzel probléma, nem akarok én egy tedd-ide, tedd-oda gyereket, csak hát Papa és én folyamatában kell, hogy hozzáeddződjünk az új felálláshoz és a birkatürelem minden fokozatát kimerítve próbáljuk a vásárlást, a sétákat, az evéseket és a fürdéseket levezényelni, illetve a közben felmerülő egyéb problémákat kezelni.
Szerencsére egyelőre kézben tartható a dolog, és az már a Dávidka is tudja, hogyha átlép egy határt (pl amikor tegnap földhöz vágta a paradicsomos bébiételt) akkor aztán nagyon mérges a papa/mama és akkor jobb, ha azonnal bocsánatot kér. Nyújtja a kis kezét, hogy megsimogasson, hát nem lehet rá haragudni. Akinek persze nem rosszalkodik, az Timi: neki szó nélkül lerakja a cumikat a babakocsiba, sétál szépen kézenfogva az utcán, eszik szépen ebédet... Már alig várja őt hétfőnként...
Lilázás ügyben: még mindig nem fogtuk fel, de hihetetlen módon lecsökkent a rosszullétek száma. Volt egy kis lázas, köhögős betegsége kb egy hétig, ott egyszer mintha lilázott volna, de nem ájult el igazából. Még mindig összeszorul a gyomrom, ha visszagondolok az elmúlt két évre, de igyekszem távol tartani a borzongató emlékeket és a boldog jelenre, erre a kis virgonc hétördögre koncentrálni. Mindjárt felébred....
