Dávidka fiziológiailag lusta. Tudom, hogy sok szülő ilyenkor nagyot sóhajtana, hogy "Jaj, BÁRCSAK az én Pityukám, Marikám lusta lenne, ehelyett egész nap csak rohangálhatok utánuk mert szétszedik a lakást, törnek, zúznak, letépnek, szétszakítanak, kiborítanak, eltörnek, stb.", de tény az, hogy hiába kezdett el hetekkel ezelőtt kúszni, egész egyszerűen nem érdeklik a nyúlótávolságon kívül eső tárgyak, főleg, ha még mutogatjuk is neki. Aztán ha egyszer csak eszébe jut, hogy "Hé, akkor én most odamegyek", akkor uzsgyi, elindul, és iszonyatos nyögdécselések és babavezényszavak kíséretében odafókázik a kiszemelt tárgyhoz.
A hétvégén aztán már továbbfejlesztette a kisfóka mutatványt, és lassan már úgy tűnik, mind a négy végtagját mozgósítja, ráérzett talán, hogy ez így sokkal könnyebb, mint kommandós módjára a karocskáival húzni az egész testét. Sőt, amennyiben papa vagy mama lábába kapaszkodni is lehet, akkor rátámaszkodva fel is áll, és rázza a popóját.
Az elmúlt hetekben hála az égnek visszajött az étvágya és szerencsére ez a súlyán is látszik, megint 10-12 dekákat hízik hetente (van hova: még csak 7,5 kg) és továbbra is hihetetlen gyorsasággal tanul meg szavakat, reagál kérdésekre, helyzetekre, megmutogatja a testrészeit, a játékait, szólítja, az apját, engem, stb. Az apukája kitartóan tanítja arra, hogy adott számú tapsolásra ugyanannyit tapsoljon, hát Dávidka egyelőre az egy, kettő, és sok számokat ismeri, de rm aranyos, ahogy koncentrál, amikor az apja tapsol neki és az egyet és a kettőt tuti biztosan vissza is tapsolja!
Az éjszakákat még mindig nem alussza végig sajnos, szerintem ezzel lassan világrekordot döntünk, de sebaj. Inkább küldjön be még éjszaka egy adag tápsert, biztos szomjas is a nagy melegben, most úgy örülünk, hogy megindult a súlya, nem akarunk ezen változtatni.
Lassan egy éves lesz Dávidka, majd biztos jót nosztalgiázunk csütörtökön az apjával... Emlékszel még amikor... Hát emlékezni emlékszünk, de ahogy nem tudtuk elképzelni, hogy milyen lesz az élet ha majd hárman leszünk, lassan úgy lesz elképzelhetetlen, hogyan is lehetett az, amikor még csak ketten voltunk.
