Dávidka egyértelműen megörökölte szülei zeneszeretetét és érzékét (persze lehetne arról vitatkozni, hogy mit kapott a génekkel és mit neveltünk bele, de nem itt és nem most) és bár egyelőre kézzel-lábbal kommunikálunk, azért mindig sikerül megértetnie velünk, hogy a mezzot szeretné nézni és lehetőleg zongorázzanak, énekeljenek, táncoljanak. Legújabb produkciója, hogy az éneklős-táncolós mondókák és műsorok koreográfiáit ügyesen utánozza és a legváratlanabb és legkellemetlenebb pillanatokban jelzi, hogy mama, MOST énekelj, mert én táncolni akarok - lásd postán, közértben, utcán, stb.
Szókincse, ha lassan is, de bővül, "ede" és "apa" mellett mostmár "ama" is kiszolgálhat néha, illetve a "vauvau" mellé mostmár a "ka-ka" is betársult, amivel a séta közben látott varjakat üdvözli.
A meteorológiai tavasz közeledtével megérkezett a hóesés, igen jelentős mennyiségű esett az elmúlt hetekben. Bár az első hóesés baromira nem tetszett Dávidkának, mert hát végülis tényleg mi a poén abban, hogy hideg és ráesik az arcomra, mikor már leesett, akkor szívesen totyogott benne.
A zenélés mellett Dávidka másik nagy kedvenc területe a gasztronómia, ezen belül a főzés, a kóstolgatás, kóstoltatás.A képen is látszik, hogy profin kezeli már az edénykéit, a szívének legkedvesebb tárgyaiból főz a családra, mindent megkóstoltat mindenkivel, majd egy tetszőleges plüssfigura elé tolja a tálat és "Namnyam!" felkiáltással megeteti.
